Péntek délután rangos résztvevőkkel kezdődik a Szabella-kupa Győrben. A
handball.hu elsőként a hazaiak edzőjével, Konkoly Csabával beszélgetett a csapat
formájáról, és természetesen az új játékosokról is.
handball.hu: Mennyire sikerült kipihennetek Magatokat a nyáron?
Konkoly Csaba: Egy hónapunk volt erre, ami alatt mind a játékos, mind pedig az
edző fel tudott készülni az új szezonra. A főiskolás vb-n résztvevők is csatlakoztak a kerethez, a junior vb-n távol lévő Kovacsics Anikó plusz egy hét pihenőt kapott, csak most kedden kezdte el az edzéseket. Fizikálisan jó állapotban van, a Cooper-futáson megfelelő teljesítményt nyújtott. Csapattársaival kapcsolatban azért még van lemaradása, keresi a ritmusukat, de szerintem hamar visszaépül közéjük.
handball.hu: Hogy muzsikált az együttes a felkészülési mérkőzésen?
Konkoly: Mindenképpen úgy igyekeztem felépíteni a meccsek sorrendjét, hogy
fokozatosan erősödő ellenfelek ellen játsszunk, azért is, mivel a jobbszárnyunkat be kell építeni a szerkezetbe. Ana Gros személyében balkezes lövő került a csapatba, ezért arra használtuk fel ezeket a meccseket, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a beilleszkedése, és könnyebb ellenfelekkel szemben több sikerélményünk is legyen. Kedden a nyáron jól igazoló Veszprém ellen „munkából érkezve” léptünk pályára. Sikerült nyernünk, ráadásul olyan első félidőt játszottunk, amely mintaértékű. A második játékrészben nem azt hozták a lányok, amit elvártam volna.
handball.hu: Mit vársz a Szabella-kupától?
Konkoly: A hétvége igazi erőpróba lesz számunkra, egyrészt mert nemzetközi
szintű alakulatok ellen lépünk pályára, másrészt pedig a hazai bajnokság egyik
várható élcsapata, a Vác ellen is sikerül gyakorolnunk. Bizakodó vagyok: az idei
szezonra olyan tervet tűztünk ki, hogy a hazai címeinket megvédjük, a BL-döntőbe
bejussunk, és azt megnyerjük. Eddig mindig azt mondtuk, hogy jussunk minél
tovább, de most, az első csoportellenfeleket látva, ez nem lehet probléma.
Tudjuk, hogy öt-hat csapat is a döntőbe várja magát, úgyhogy nagyon nehéz
dolgunk lesz.
handball.hu: Mi az, amit másképpen kell csinálnotok, hogy az álmaitok valóra
váljanak?
Konkoly: Az elmúlt évek nemzetközi tapasztalatára építve idén jóval precízebben
kell felkészülnünk ezekre a BL-meccsekre. Lunde és Pálinger személyében a
hátterünk teljesen jó, de a védekező mezőnyjátékon és támadójátékon
pontosítanunk kell.
handball.hu: Hogy érzik magukat az új játékosok?
Konkoly: Szerintem jeleznék, ha valami nem stimmelne, és látszik is, hogy
mindent megtesznek a beilleszkedésért. Nagy segítséget nyújt Pálinger Kati
Lundénak, és a pletykákat cáfolva abszolút kollegiálisan állnak egymáshoz. Bakos
edzővel mindent megtesznek, hogy ez továbbra is így maradjon. Az éles meccseken pedig váltótársak lesznek, nem cserék. A klubvezetés is mindenben segíti az újoncokat, külön nyelvtanárhoz járnak, aki elmondta, hogy Amorim személye is kulcsfontosságúvá vált, mert nagyon sokat segít a szakmai angol és magyar fordításoknál. Ana Grosnak fizikális lemaradásai voltak és vannak, de nagyon kitartóan igyekszik ezt behozni, most már hasonló szintre kezd érni, mint a
társai.
augusztus 13. (péntek)
16.30 SYMA Váci NKSE – CS Oltchim Rm. Vâlcea
augusztus 14. (szombat)
10.00 Hypo NÖ – CS Oltchim Rm. Vâlcea
a felnőtt bérlet 4500, a diák 2000 Ft-ba kerül majd.